Előkészületek / Preparations (1)
Budapest, Hungary
21.11.2006
16 °C
A dolog tehát úgy áll, hogy az első, régóta tervezett út Kínába végre belátható távolságba került...
A tervezés már tavaly ősz óta folyik, de eddig a legkülönbözőbb okok folytán mindig valami keresztülhúzta a konkrét lépéseket. Mára viszont két hét egyeztetés után véglegesítésre kerültek az időpontok, megtörtént az előzetes repülőjegyfoglalás és már vízumügyben is kezdek teljesen tájékozott lenni ![]()
Hogy a tények mindjárt az elején rögzítésre kerüljenek:
tervezett indulás: 2007. január 3. (az európai újév után)
tervezett visszaérkezés: 2007. január 18. (a kínai újév előtt)
Az eredeti tervek szerint az út a kínai újév időpontjára lett volna időzítve, de erről Catherine lebeszélt, mondván, hogy akkor az országban lépni sem lehet - és igazából semmi kedvem a napokat vasútállomásokon tölteni, amikor úton is lehetek ![]()
Pekingbe Párizson keresztül jutok el - ha az Air France is úgy akarja
(itt kérek meg minden, az Air France-t fenntartással kezelő ismerősömet, hogy amíg az én csomagjaim el nem vesznek, függeszék fel ellenérzéseiket
)
Catherine (kedves kínai vendéglátóm) előzetes tervei szerint - amelyek még eléggé 'draft' változatban vannak - Pekingen kívül Xi'an és Dunhuang a fő úticél, és természetesen: "A Fal".








Helló Déw!Okés jó minden amit irtál de valami minha hiányozna belőle a támogatok listája
mondjuk a hideg ellen a kabát beszerzése az utolsó pillanatban
!!!!még talizunk melött elmenél....na csáó
01.01.2007 by Dawer